A képviselők mai vagyonbevallási rendszere annyit se ér, mint az ernyedt, fáradt hajnali szellő

2025. január 31. 11:24

Csak az nem derül ki belőle, aminek kellene: ki lopott, csalt, ki volt korrupt, ki szerzett törvénytelenül ezt meg azt, és hova rejtette.

2025. január 31. 11:24
null
Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc
Facebook

„A Fidesz tette ilyenné. Így könnyebb nekik lopni. Minden esetre álljon itt az én vagyoni helyzetem. Azzal, hogy lehet úgy is politizálni, hogy az ember nem a politikából lesz jómódú ember, sőt, inkább visszaad a hazájának abból, amit korábban megkeresett, felhalmozott. Mi így tettünk. Klárának és nekem (beleértve gyereket, rokont és még ki tudja kit, szóval ahova el lehetne rejteni ezt meg azt), az elmúlt két és fél évtizedben nem nőtt, hanem csökkent a vagyonunk, tegyük hozzá, az, amit még a politikai pályafutásunk előtt és nem az alatt szereztünk meg. Persze Igaz, ma is könnyebben élünk a legtöbbenlknél.

És akkor hogy néz ki a dolog? Klárának az édesanyjával közösen még megvan a budapesti, Szemlőhegy utcai háza. Onnan kiköltöztünk. Egy Bimbó utcai új társasházban van egy 161 négyzetméteres, nagy teraszos lakásunk, szeptembertől ott lakunk Marcival hármasban. Mindenfajta engedélyezési és bejegyzési dolgok most vannak folyamatban. Nagy gyerekeink elköltöztek, mindegyiknek van egy 60-65 négyzetméter körüli lakása, Tamás fiunkét éppen tavaly fejezték be, mostanra bejegyezték a tulajdonjogát. Marcinak természetesen nincs saját vagyona.

Aztán megvan a kötcsei házunk, lassan kopik a megvásárlására felvett hitel. Nagyjából 40 millió forint megtakarításunk van, valamivel kevesebb, mint amennyi a hitelünk. Képviselői fizetésünkön kívül jönnek az utalások a könyvem eladása után, eddig nagyjából két és félmillió forint, de ez nem éri el a bevallásra köteles nagyságot, ezért azt nem tüntettem fel hivatalosan.

Megvetéssel, nem egyszer leplezetlen undorral figyelem, ahogy a politikából tollasodnak a kormány körül. Nem kevesen. Egyszerű a teszt: aki a visszafogott középosztályi életnél többet tud megengedni magának úgy, hogy a képviselői tiszteletdíján kívül nincs más igazolható jövedelme, az korrupt. Akinek vagyona, mindeközben százmilliós lett, az is korrupt. Akinek hirtelen meggazdagodtak a rokonai, barátai, az is korrupt. Ne a vagyonbevallást figyeljék, hanem azt, hogy miként él a politikus, kivel barátkozik, milyen körökben forog. Gyorsan rá fognak jönni, hogy ki szolgálja és ki rabolja a hazát.”

Kapcsolódó vélemény

undefined

Menczer Tamás

Facebook

Idézőjel

Ilyen például a megszorítások nagy híve, Petschnig Mária Zita.

Nyitókép: Mandiner-archív/Mátrai Dávid

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robi54
2025. január 31. 13:45
A "szocialista közvagyont" nyúltátok le a 90-es évek elején a bankár anyósoddal,így könnyű meggazdagodni. Klára komcsi nagyapja meg lenyúlta más ember tulajdonát,jó komcsi módra a komcsi rendszerbe. Feri,van pofád megszólalni?
nempolitizalok-0
2025. január 31. 13:37 Szerkesztve
2002-2010 között még nagyon tetszett neki. De egyébként igaza van, ez onnan is látszik, hogy "szerinte" 40 milliós megtakarítása van. Nyilván ennyit vallottak be és megtehették.
Amerigo
2025. január 31. 13:30
Két eset lehetséges: vagy túltöltötte a butykost és az kiürült, vagy elzárták előle. Azért az nem semmi, hogy egy tolvaj kifogásolja a jelenlegi vagyonbevallási rendszert. Ahelyett, hogy örülne.
Dorset Naga
2025. január 31. 13:30
Nagyjából 40 millió forint megtakarításunk van.... ------------------------- Feri baz+, ennyi nekem is van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!